Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az afrikai elefánt (Loxodonta africana) a Földön ma élő legerősebb és legnagyobb szárazföldi emlősállat. Eredendően szavannákon él, ám kitűnően alkalmazkodik ahhoz, hogy Afrika más, különböző éghajlatú területein is megélhessen, azonban élőhelyének közelében mindenképpen ivóvízforrás kell hogy legyen. Az afrikai elefánt korábban a Szaharától délre egész Afrikában elterjedt volt, manapság elterjedése elsősorban a nemzeti parkokra és egyéb védett területekre korlátozódik. Élőhelyük alapján két alfaját különböztetik meg. A Loxodonta africana africana erdős és füves szavannákon, félsivatagos területeken egyaránt előfordul, míg a kisebb termetű Loxodonta africana cyclotis alfaj Nyugat- és Közép-Afrika esőerdeiben él. Utóbbit, az erdei elefántot újabban különálló fajnak ismerik el. Egyes források egy harmadik alfajt is megkülönböztetnek: ezek szerint a Loxodonta africana africana csak a Dél-Afrikában élő elefántokat foglalja magába, míg a kelet-afrikai populációt Loxodonta africana knochenhaueri néven említik. Az afrikai elefánt a legnagyobb szárazföldi állat. Az afrikai elefánt lábai (mellső és hátsó lábai egyaránt) alsó oldalukon párnázottak, így hatalmas tömege ellenére járása viszonylag halk. Az elefántbikák marmagassága elérheti akár a 3 métert is, a tehenek valamivel kisebbek. Testtömeg alapján is a bikák rendelkeznek nagyobb mutatókkal, akár 6 tonnát is nyomhatnak, ezzel szemben a tehenek „csupán” 4 tonnásak általában. Az afrikai elefánt egyik szembetűnő – talán legjellegzetesebb – testrésze az ormány. Az ormány a felső ajak és az orr összenövésének eredményeként jöhetett létre. Ormányát leggyakrabban szaglásra, légzésre, ivásra használja, emellett amikor „fürdőt vesz”, szintén ormánya segít a víz testére juttatásában. A magasabban levő ágakat is ormányával éri el, így a táplálékszerzésben is van feladata. Különbség az ormányosok rendjének egy másik képviselőjével, az indiai elefánttal (Elephas indicus), hogy az afrikai elefánt fülei jóval nagyobbak, mint indiai „társáé”. Ez annak köszönhető, hogy az afrikai szavannákon néhol mostohább körülmények uralkodnak, mint az indiai dzsungelekben, ebből következőben a nagyobb fülek nagyobb hőleadást biztosítanak, ill. az állat a füleivel legyezi, hűti testének többi részét is azáltal, hogy teste körül gyenge légáramlatokat kelt. Felső metszőfoguk specializált, fogzománcot nem, csak dentint tartalmazó agyarrá módosul, mely életük végéig növekszik, így akár 2 méternél hosszabbra is megnőhet. A táplálék kiásására, mozgatására és harcra használják. Az afrikai elefántok szociális igényű, magukat családban jól érző állatok. Olyan összhang van jelen egy-egy családon belül, hogy ha az egyik elefánt elpusztul, ágakkal és levelekkel „eltemetik" és gyászolják halottaikat, valamint órákon keresztül virrasztanak az elhunyt állat mellett. Furcsaság talán, hogy egy családot csupán a tehenek ill. csemetéik alkotják, mely családnak vezetőül egy olyan tehenet ismernek el, akit a család minden tagjához rokoni szál fűz. A fiatal bikákat rögtön az ivaréretté válást követően kizárják a családból, így ők magányos életet élnek különféle csoportokba szegődve. Miután a fiatal bika felnőtt, kifejlett állattá fejlődik, egyedül él és vándorol a szavannákon, azonban ha egy családban a tehén épp megtermékenyítőképes állapotban van (üzekedik), rövid időre befogadják a családba a bikákat is. Az elefántcsordák ugyan képesek hatalmas távolságokat akár egyszerre is megtenni, vízközelből soha nem távolodnak el túl messzire, ugyanis higiénés és testhűtési okokból az ivás mellett fürdésre is felhasználják a környék kisebb tavacskáit, tavait. Fürdés után ormányuk segítségével poros földdel hintik be testüket, amely így az testre ragadva megvédi az elefántot a rovaroktól. Viszonylag sokáig, átlagosan 70 évig élnek. Ha fás-füves szavannára téved az elefántcsorda, nehéz észrevenni egymást a magas bokrok között – különösen a csapadékos évszakban. Ezért mély morgó hangokat hallatva tudatják egymással, hol vannak. A hang az orr, a garat és az ormány mélyéről érkezik, itt jön létre (korábban gyomorkorgásnak hitték). A hang frekvenciáját tekintve infrahang, melyet egy másik elefánt több kilométeres távolságból is képes meghallani. Ha két vagy több elefánt között ellentmondás adódik, igyekeznek ezeket békés, „diplomáciai" úton elrendezni. Ha egy elefánt ideges, port kavar fel – ha van – és ormánya feltekerésével jelzi nemtetszését, valamint az elefántokra oly jellemző trombitaszerű hangokat is ekkor képzik. Ekkor, amennyiben a másik, a konfliktust kiváltó elefánt rangban alább helyezkedik el, normális körülmények között kitér. Az afrikai elefántok kizárólag növényevők, ennek következtében redős felületű őrlőfogakkal rendelkeznek. Élőhely függvényében (fás, füves, fás-füves szavanna) fű, lomb, gyümölcs és kisebb ág is szolgálhat az állatok táplálékául. Az ágakat, gyümölcsöket ormányukkal tépik le , fogják kötegekbe, s így helyezik szájüregükbe a táplálékot. Alig néhány foggal rendelkeznek, ezeket őrlésre használják. Ha egy elefánt elveszíti valamely fogát, éhenhal. Ez általában minden elefántnál bekövetkezik kb. a 70. életév körül. Nagy testük ellátása miatt hatalmas az étvágyuk, s nagy mennyiségű táplálékot vesznek magukhoz naponta. Főként éjszaka, ill. a kora reggeli órákban, esténként fogyasztják élelmüket, olykor a csorda menetelése közben is táplálkoznak, az útjukban álló fűcsomókat ill. ágakat letépdesve. Sajnálatos módon az egyes keleti hiedelmek (a mítosz, hogy ha valaki 7 felálló ormányú elefántszobrocskát kap ajándékba különféle méretekben, örök életére boldog lesz) és az orvvadászat rendkívül súlyos helyzetbe hozta a mára már igen foghíjas faj- és egyedszámmal rendelkező Ormányosok rendjét is, s az afrikai elefánt már a kihalás fenyegette élőlények közé sorolható. Vadászatát törvény tiltja, ennek ellenére egyes gazdag emberek szép dolognak tartják ékszereiket, bútoraik díszeit elefántcsonttal díszíteni, s nem foglalkoznak azzal, milyen értékes állat is az afrikai elefánt. Csak Kenyában az elmúlt néhány évben 150 000-ről az elefántállomány mintegy 30 000-re csökkent. A legszomorúbb, hogy bármennyire intenzív is a vadorzók felkutatása, a vadőrök legtöbbször tehetetlenek a pénzéhes orvvadászokkal szemben. A kereskedelem pedig még mindig nem tiltja az elefántagyar-eredetű ékszerek kereskedelmét.