Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A farkas vagy szürke farkas (Canis lupus) a ragadozók családjába tartozó, kutyaféle állat. Belőle háziasították a kutyát (Canis familiaris). Tágabb értelemben farkasnak neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül több más fajt is: ezek a prérifarkas (Canis latrans), a vörös farkas vagy rőt farkas (Canis rufus) és a sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus). Szócikkünkben „farkas” alatt a szürke farkas értendő. Előfordulása [szerkesztés] Holarktikus faj; (az ember után) a legnagyobb területen elterjedt emlős. Észak-Amerika és Eurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de megtalálhatjuk képviselőit Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is. Az egykor összefüggő, hatalmas területen a túlzott vadászat következtében ma már csak elszigetelt csoportjai maradtak fenn, így például Észak-Afrika szavanna övezetéből az ember teljesen kiszorította. Kihalt Japánban is; az Arab-félszigeten erősen veszélyeztetett, szinte el is tűnt. Természetes élőhelyét nehéz meghatározni, hiszen (az ember kivételével) a farkas a különböző biomokhoz leginkább alkalmazkodott emlős: a félsivatagtól a tundrán át a trópusi esőerdőig mindenhol képes megélni. Jelenleg a legtöbb élőhelyén védett; több alfaja szerepel a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) vörös listáján. Alfajai [szerkesztés] Alfajainak számát máig vitatják; a változatok megkülönböztetésében különösen az amerikai kutatók jeleskednek. A vélt és valós alfajok: Közönséges farkas vagy európai farkas (Canis lupus lupus) Kutya (Canis lupus familiaris) Dingó (Canis lupus dingo) Alaszkai fehér farkas (Canis lupus tundrarum) Alexander-szigeti farkas (Canis lupus ligoni) Arab farkas (Canis lupus arabs) Baffin szigeti tundra farkas (Canis lupus manningi) Banks-szigeti farkas (Canis lupus bernardi) Belső-alaszkai farkas (Canis lupus pambasileus) Brit-kolumbiai farkas (Canis lupus columbianus) Buffalo farkas (Canis lupus nubilus) Dél-sziklás-hegységi farkas (Canis lupus youngi) – kihalt Egyiptomi farkas (Canis lupus lupaster) Észak-sziklás-hegységi farkas (Canis lupus irremotus) Floridai farkas (Canis lupus floridanus) Grönlandi farkas (Canis lupus orion) - valószínűleg kihalt Hondo japán farkas (Canis lupus hodophilax) – kihalt 1905-ben Hudson-öböli farkas (Canis lupus hudsonicus) Ibériai farkas (Canis lupus signatus) Indiai farkas (Canis lupus pallipes) Japán farkas (Canis lupus hattai vagy Canis lupus rex) – kihalt Cascade-hegységi farkas (Canis lupus fuscus) Kaszpi-farkas (Canis lupus cubanensis) Keleti erdei farkas (Canis lupus lycaon) Kenai-félszigeti farkas (Canis lupus alces) – kihalt Labrador farkas (Canis lupus labradorius) Mackenzie tundra farkas (Canis lupus mackenzii) Mackenzie-völgyi farkas (Canis lupus occidentalis ) Manitoba farkas (Canis lupus griseoalbus) Mexikói farkas (Canis lupus baileyi) – vadon kihalt, visszatelepítése folyik Mogollon-hegyi farkas (Canis lupus mogollonensis) – kihalt Olasz farkas (Canis lupus italicus) Orosz farkas (Canis lupus communis) Sarki farkas (Canis lupus arctos) Spanyol farkas (Canis lupus deitanus) Szteppi farkas (Canis lupus campestris) Texasi szürke farkas (Canis lupus monstrabilis) – kihalt Tibeti farkas (Canis lupus laniger vagy Canis lupus chanco) Tundra farkas (Canis lupus albus) Új-foundlandi farkas (Canis lupus beothucus) – kihalt Vancouver szigeti farkas (Canis lupus crassodon) Canis lupus filchneri Canis lupus gregoryi – kihalt Megjelenése [szerkesztés] A nőstények testtömege 12–55 kg (körülbelül 40 kg), a hímeké 15–80 kg (körülbelül 50 kg); a legkisebbek az Arab-félszigeten élő (élt?), a legnagyobbak az észak-amerikai farkasok. Testhossza 1,0–1,6 m. Szőrzete élőhelyétől függően a fehértől a mélyfeketéig változik; Európában általában szürkésbarna. Talpán és farka alatt a terület megjelölését segítő illatmirigyek vannak. Izomzata kiválóan alkalmazkodott a zsákmány üldözéséhez: rövid távon sebessége eléri a 60–70 km/órát, és eközben akár 4—5 métereseket is ugorhat. Valamivel lassabban futva mintegy 15–20 percig képes üldözni a prédát, de ilyen hosszú futás után legalább ennyit pihennie is kell. Szaglása és hallása egyaránt kitűnő: ha megfelelő a szél iránya, akár 2–2,5 km-ről is megérzi a jávorszarvas szagát; szelíd farkasok 6 km-ről is válaszoltak egy ismerős ember farkasüvöltést utánzó hangjára — a valódi farkasüvöltést valószínűleg jóval messzebbről is meghallják. Látásuknak különösen a mozgást érzékelő funkciója kiváló. A farkast túlzás nélkül tartják a legintelligensebb ragadozónak. Agytérfogata 150–170 cm³; különleges értelmi képességei a társas életmód eredményeként fejlődtek ki. Vad alfajai a rókánál jóval nagyobb, szürke, barnásszürke, sárgásbarna vagy fehér színű állatok. (Az alfaj színe élőhelyétől függ.) Élettartama átlag 13 év, fogságban átlag 15 év. A vadon élő farkas születéskor várható élettartama 5–6 év; a halál leggyakoribb okai a vadászat és a dominancia-harcok közben szerzett sérülések. Táplálkozása [szerkesztés] Más kutyaféléktől eltérően egyáltalán nem eszik növényeket, csak húst és csontot. Falkában vadászva főleg önmagánál jóval nagyobb termetű növényevőket zsákmányol (ide értve az olyan, nagy patásokat, mint a jávorszarvas és pézsmatulok); a falkából kivert egyedek többnyire rágcsálókat és más, kisebb állatokat — egyebek közt rovarokat és rákokat. A falka kitartóan, hosszú kilométereken át üldözi kiszemelt vadat, majd amikor beérik ,a farába, lágyékába és marjába marva terítik le. A legnagyobb sikerre törekedve, elsősorban az eleve hátránnyal induló: legyengült, beteg vagy öreg vadakat szemelik ki, ezzel fontos szerepet töltenek be a préda populáció létszámának szabályozásában. A táplálékszerző magatartás egy különleges módja a kiszemelt préda csordájának követése. A farkasok ilyenkor hosszú ideig követik és időnként meghajtják a nagy testű növényevők csordáját. Ha ilyenkor leszakadó (gyenge, idős vagy sebesült) állatot vesznek észre, azt megrohanják és felfalják. A zsákmányállatot körülvevő farkasok igyekeznek egymástól nagyjából azonos távolságot tartani. A támadást (sőt, magát a vadászatot is) mindig az alfa-hím indítja meg, a tagok azonban önállóan, de egymásra mindvégig figyelve vesznek részt benne: a farkasfalka vadászata ettől nagyon hatékony. A zsákmányt leterítve a híres farkasétvággyal fejenként akár 9 kilogrammot is megesznek belőle. A dögöt sem vetik meg: gyakran próbálják közös erővel elkergetni a többi farkast, a medvéket és a pumákat friss zsákmányuk mellől. A települések szeméttelepein is megjelennek; hajdan valószínűleg az ősi emberi közösségeket így kerülgető farkasokból háziasíthatták a kutyákat.