Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A gepárd (Acinonyx jubatus) a macskafélék családjába tartozó Acinonyx nembe tartozó egyetlen élő faj. Jellegzetes ragadozó, mely lopakodás vagy falkában vadászás helyett inkább gyorsasági fölényét kihasználva ejti el áldozatát. A leggyorsabb szárazföldi emlősként rövid távon elérheti akár a 110 km/óra sebességet is. Etimológia [szerkesztés] Nemének tudományos neve, az Acinonyx, görögül azt jelenti „nem mozgó karom”, mivel karmai akkor is láthatóak maradnak, ha az állat visszahúzza őket, míg a fajnév, jubatus, jelentése latinul „sörényes”. A magyar gepárd név (akárcsak a francia guépard vagy a német Gepard) a latin gattus pardus („macska-leopárd”) kifejezésből származik. Angolul a gepárd neve „cheetah” (ejtsd: csítá). Ez az azonos jelentésű hindi csítá szó átvétele, amely talán a „pettyezett” jelentésű szanszkrit csitraka elnevezésből ered. A gepárd nagyon izmos, bár a teste karcsúnak és törékenynek tűnik. Mellkasa domború, míg a hasa mélyen behúzott. Kis feje, rövid orra és magasan ülő szemei, kis kerek fülei és a maximális oxigénbevitelhez nagy orrlyukai vannak. A gepárd szőre sárgás színű, fekete kerek pettyekkel, amely segíti az álcázásban. Az orra két oldalán fekete 'könnycsepp'-szerű minta húzódik lefelé a szemétől a szája sarkáig. A felnőtt állatok súlya 40–65 kg között mozog, testhossza 112–135 cm, míg farka elérheti a 84 cm-t is. A gepárdoknál előfordul a ritkás mintázatú mutáció, illetve a nagyobb, foltszerű, összeolvadó pettyekkel mintázott változat, mely királygepárd néven ismert. Egykor külön alfajnak tartották, ám ez csupán az afrikai gepárd egyik ritka színváltozata. A királygepárd színe miatt nehezebben él meg a vadonban, ám fogságban szaporodhatnak (lásd lentebb). Gyakran keverik össze a leopárddal, habár meg lehet őket különböztetni, például a gepárd orrának két oldalán húzódó könnycsepp-alakú vonalakról, melyek a szeme sarkától a szájáig húzódnak. A gepárd testalkata is nagyban különbözik a leopárdétól, a legjellegzetesebb eltérés a gepárd vékony és kivételesen hosszú farka, amelynek a száguldás közbeni egyensúlyozásnál veszi nagy hasznát. A gepárd bundája sárgás, vagy barnássárga színű, 10–18 cm átmérőjű fekete pettyekkel tarkítva. A fehér hastájékon nincsenek pettyek és a farkán levő pettyek négy-hat sötét gyűrűvé olvadnak egybe. A gepárd farka gyakran bozontos fehér bojtban végződik. A hím gepárdok valamivel nagyobbak, mint a nőstények és a fejük is nagyobb, ám tulajdonságaik alapján nehéz különbséget tenni közöttük. A gepárdok (a pumákhoz, hópárducokhoz és ködfoltos párducokhoz hasonlóan) tudnak dorombolni, ahogy beszívják a levegőt, de nem tudnak bőgni. Ezzel szemben az oroszlánok, tigrisek, leopárdok és jaguárok tudnak bőgni, de nem képesek dorombolni, kivéve a kilégzés során. A gepárd mancsain csak félig visszahúzható karmok vannak (a macskafélék között csak a halászmacska és az iriomote-szigeti macska mutatja még ezt a jellegzetességet). A vissza nem húzható karmok nagyobb kapaszkodási lehetőséget biztosítanak nagy sebességnél, és segítenek a gyorsulásnál és a manőverezésben, így ugyanazt a célt szolgálják, mint a kutyák karmai. A gepárd karmainak ízületi felépítése ugyanolyan, mint a többi macskafélének, egyszerűen csak nincs meg az a bőr- és szőrhüvely, ami elrejti a karmokat. A fűköröm kivételével, a gepárd karmai sokkal rövidebbek és erősebbek, mint a többi macskaféléé Elterjedés, alfajok [szerkesztés] Vadon élő gepárdok elsősorban Afrikában találhatóak, ám korábban Észak-Indiára is kiterjedt az élőhelyük. A gepárdok a nyílt területeket, például a félsivatagot, a szavannát és a bozótos síkságokat kedvelik. Eltekintve attól a nagyjából 200 egyedtől, mely az iráni Horaszán tartomány területén él, a gepárdok elterjedése mára egyértelműen Afrikára korlátozódott. A gepárdnak jelenleg az alábbi öt alfaját ismerik el: Acinonyx jubatus fearsoni – Kelet-Afrika Acinonyx jubatus hecki – Észak-Afrika nyugati része Acinonyx jubatus jubatus – Dél-Afrika Acinonyx jubatus soemmeringii – Észak-Afrika keleti része Acinonyx jubatus venaticus – Irán (korábban Észak-Afrikától Közép-Indiáig) A Acinonyx jubatus venaticus alfaj csak Iránban fordul elő. 1990-ben a Times of India című lapban beszámoltak Kelet-Indiában látott gepárdról. Van rá esély, hogy néhány példány még maradt Indiában, ám ez eléggé kétséges. Az utóbbi évtizedben érkeztek beszámolók az ázsiai gepárdról Pakisztán déli részéről, Beludzsisztán tartományból is. A gepárd valószínűleg Afrikában alakult ki, a miocén korban (26 millió – 7,5 millió évvel ezelőtt), mielőtt eljutott volna Ázsiába. Az újabb kutatások szerint[1] az összes létező macskaféle közös őse Ázsiában, kb. 11 millió évvel ezelőtt alakulhatott ki. Ez az eredmény megváltoztathatja és tökéletesítheti a gepárd fejlődéséről alkotott ismereteinket. A mára kihalt rokon faj, az Acinonyx pardinensis (pliocén kor), sokkal nagyobb volt, mint a mai gepárdok és Európában, Indiában és Kínában élt, akárcsak az Acinonyx intermedius (közép-pleisztocén periódus). A kihalt rokon Miracinonyx nem fajainak (késő pliocén) szintén gepárdszerű alkata volt, ezért „észak-amerikai gepárd” néven váltak ismertté. Rendszertani besorolás [szerkesztés] A gepárdot macskafélék (Felidae) családján belül a macskaformák (Felinae) alcsaládjába sorolják. Egy ideig az a nézet volt elterjedt, hogy nem tartozik a macskaformák közé, hanem önálló alcsaládot, a gepárdformák (Acinonychinae) alcsaládját képezi,[2] mivel sok tulajdonságában eltér a többi macskaformák közé sorolt fajtól. Ilyenek például a nem visszahúzható karmok, hosszú végtagok, viszonylag nagy test és az átlagosnál karcsúbb alak. A kutatások szerint azonban ezek ellenére is a macskaformák közé sorolandó, ezt támasztják alá a legújabb DNS-vizsgálatok is, melyek szerint a gepárd legközelebbi élő rokonai a puma és a jaguarundi.[3][4] Genetikai tulajdonságok [szerkesztés] A gepárdoknak szokatlanul alacsony genetikai variabilitása és magas abnormálisspermium-száma van. A rokonságban nem álló gepárdok között végzett bőrátültetés is ezt mutatja, hiszen a donor bőrt nem veti ki magából a másik példány teste. Ez azért lehetséges, mert az utolsó jégkorszak alatt végbement genetikai beszűkülést követő hosszadalmas időszak alatt egyfajta beltenyészet alakult ki, ami az úgynevezett palacknyak-effektushoz (bottleneck effect) vezetett.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.