Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A rókák a ragadozók (Carnivora) rendjén belül a kutyafélék (Canidae) családjának rövidlábú képviselői. A róka név alatt gyakran csak a vörös rókát (Vulpes vulpes) értik. Rendszertani szempontból megkülönböztethetjük a rókák (Vulpini) nemzetségét a valódi kutyaformák (Caninae) másik ágától, a kutyáktól (Canini). A rókák nemzetségébe tartozik többek között a vörös róka Vulpes vulpes), a sivatagi róka (Vulpes zerda), az ezüsthátú róka (Vulpes chama) a sarki róka (Alopex lagopus), a szürkeróka (Urocyon cinereoargenteus) és a lapátfülű róka (Otocyon megalotis). A fentieken kívül rókának nevezik a Dél-Amerikában őshonos pamparókák fajait is (Pseudalopex és Cerdocyon nemek), bár ezek rendszertani szempontból a kutyák nemzetségének tagjai. A rókák nemzetségével nincsenek közeli rokonságban, elsősorban az azonos életmód miatt fejlődtek hasonló alakúvá. (Ezt a jelenséget konvergens evolúciónak nevezik.) Az Ausztráliában élő erszényes róka (Trichosurus vulpecula) ugyanakkor a neve ellenére csupán némi külső hasonlóságot mutat a rókák nemzetségének fajaival, hiszen ez az állat az erszényesek közé tartozik és békés növényevő. Az állatot a rókákkal való téves rokonítás miatt többnyire közönséges rókakuzuként hívják újabban magyarul, az erszényes róka név már nemigen használatos. Egyes rovarevő rókafajoknál, így a dél-amerikai deres róka (Pseudalopex vetulus), a Közel-Keleten élő ezüsthátú róka és az afrikai lapátfülű róka esetében a nőstény jár élelemért és a hím vigyázza a kicsinyeket. Ez ritkaság, mert az hogy a hím is részt vesz valamilyen módon az utódok gondozásában, mindössze az emlősök 5-10%-ára jellemző. A szereposztás feltehetőleg azért így alakult ki, mert (legalábbis a lapátfülű rókáknál) míg a hím sem a szájában nem tud rovarokat hazavinni, sem a lenyelt táplálékot nem képes visszaöklendezni, addig a nőstény a rovarral szervezetébe bevitt táplálék energiáját tejével át tudja adni kölykeinek.[1] Róka (Vulpes) (Frisch, 1775) - 11 faj Indiai róka vagy bengál róka (Vulpes bengalensis) Afgán róka (Vulpes cana) Ezüsthátú róka (Vulpes chama) Pusztai róka (Vulpes corsac) Tibeti róka (Vulpes ferrilata) Fakóróka (Vulpes pallida) Homoki róka (Vulpes rueppellii) Kitróka (Vulpes velox) Vörös róka (Vulpes vulpes) Töris róka (Vulpes solomayericus) Sivatagi róka (Vulpes zerda) Szürke róka (Urocyon) (Baird, 1857) - 2 faj Szürkeróka (Urocyon cinereoargenteus) Szigeti szürkeróka (Urocyon littoralis) Lapátfülű róka (Otocyon) (Müller, 1836) - 1 faj (lapátfülű róka, lapátfülű kutya vagy kanálfülű kutya, Otocyon megalotis vagy Vulpes macrotis) Anatómiájuk [szerkesztés] Szemük alkalmazkodott a sötétben tájékozódáshoz, és hallásuk is jó. A magas hangokat (például a füvön átfutó egerét) is érzékelik. Nem csak a pofájukon nő „bajszuk”, hanem a lábukon is, és ez segíti őket a tájékozódásban. A róka a kultúrában [szerkesztés] A mesék gyakori szereplői a rókák, általában negatív figurák, akik „ravaszságukkal” csapják be a többi állatot. Fekete István Vuk című meseregényének, és a belőle készült rajzfilmnek rókák a főszereplői.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.